BUÉK 2015 KVSE!!!

BUÉK 2015 KVSE!!!

   Nem teljesen váratlanul, de elkezdődött az újesztendő. Legyen boldog és sikeres az újév a KVSE család összes képviselőjének, egy kicsit szűkebb pátriánkra gondolva!

Eleinte az év első napjaiban elhibázzuk majd az évszámot, ám utóbb észrevesszük, előttünk már a 2015-ös esztendő örömei állnak.

Még egy rövid hátrapillantás (KVSE szemüvegünkön keresztül) a tavalyi év felé, azután lelkesen előre, edzéseken, versenyeken találkozásokon, utazásokon át.

VB érmet tett a KVSE karácsonyfája alá a fiatalok egyik edzője Decsi Tamás, Kern Bianka európabajnoki érme pedig utánpótlásunk első nemzetközi sikere.

Országos bajnoki érmeseink száma 2014-ben tovább nőtt. Mogyorósy Marcinak és Baaken Matyinak 4 is jutott, de kitett magáért Hegedűs Marci, Fekete K. Benedek, Pártényi Ádám, Berta D. Attila, Kovács Marcell, Majnik Roland, Kovács Enikő, Pathó Blanka is, s minden versenyzőnk, akik idén is tovább küzdenek majd.

A legfiatalabbak is bontogatják szárnyaikat, Fekete K.Máté, Szabó Marci, Beviz Dorottya, s társaik – követhetik elődeik példáját.

Célegyenesben kadet korú versenyzőink, Kern Bianka és Hegedűs Marci a válogatottságért küzd, Decsi Tamásnak pedig áprilistól kezdődik a riói olimpia kvalifikációja.

2015. január 12-16. között a szingapúri vívó válogatott Decsi András vezetésével közös edzéseken vesz részt a KVSE versenyzőivel.

Edzésrendünk januárban változatlan, versenyzőink csoportja 11 fővel bővül.

Az előkészítő csoport tagjai januárban csatlakoznak a haladókhoz, ők a 2002/2003-as korosztály lány versenyzői, kiegészülve két  fiú  reménységgel.

Az előkészítő csoport februárban indulhat újra az utánpótlás legjobbjaiból.

Haladó csoport  létszáma: 15 fő

Edzés lehetőség: heti 3 alkalom Kedd 16,30-18,00, Szerda 17,30-19,00 Péntek 16,00-17,30

Tagdíj: 9000,-Ft/hó


Nagymengyi Réka                     

Pardi Polett

Budavári Franciska

Bohus Enikő

Erdős Eszter

Kis Hanna

Schrödl Anita

Turnyi Zsófia

Novák Imola

Bakos Emma

Hullán Zsófia

Boros Luca

Krámer Zita

Krámer Dani

Krámer Péter


Versenyzői csoport: 24 fő

Edzés lehetőség: Heti 5 alkalom

Hétfőtől Szerdáig 17,30-20,00,  Csütörtök 16,30-18,30, Péntek 17,00-20,00

Tagdíj: 11000,-Ft/hó

 

Fekete K.Benedek                             Kovács Enikő

Hegedűs Marci                                  Pathó Blanka

Pártényi Ádám                                  Heidrich Júlia

Berta D.Attila                                    Kern Bianka

Mogyorósy Marci                               Hullán Luca

Kovács Marci                                    Csákányos Luca

Majzik Máté                                      Szentpéteri Bogi

Baaken Matyi                                    Beviz Dorottya

Baaken Solt

Fekete K. Máté

Miszti Peti

Kelemen Bence

Szabó Marci

Záborszki Ádám

Turnyi Bátor

Miszti Gyuri

 

2015. januári versenyek:

11. Kadet lány kard válogató, Junior fiú kard válogató

17. Kadet nemzetközi fiú kard Mödling                          Felnőtt férfi kard válogató       

18. Kadet nemzetközi lány kard Mödling

24-25. Junior nemzetközi fiú kard válogató Künzelsau

24-25. Junior nemzetközi fiú kard válogató Dourdan   

30-1. Felnőtt férfi kard VK Padova

31-1. Kadet Országos Bajnokság             

 

Nincs itt mese, 2015-ben is KVSE, immár hetedik éve!!!

 

Decsi István

mesteredző